Hétfő,
Dorottya
Búcsú Csendes Csabától
Csendes Csaba
1975–2008
1975–2008
Csendes Csaba, a Somogy Megyei Levéltár informatikusa 2008. december 29-én, 33 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Kollégánk Kaposvárott született 1975. június 24-én. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett 1993-ban. Felsőfokú számítógép-rendszerprogramozó bizonyítványát 1999-ban szerezte. A Somogy Megyei Levéltárban 2000. június 20-tól dolgozott számítógépes rendszergazdaként. Munkáját legjobb tudása szerint igyekezett végezni. Az elmúlt években az intézmény informatikai fejlesztésében kulcsszerepet játszott. Utolsó útjára 2009. január 9-én kísértük a kaposvári keleti temetőben.
A család kérésére a ravatalnál dr. Bősze Sándor, levéltár-igazgató is megemlékezett Csabáról, vagy ahogy a virtuális világban is neveztük: Csabyká-ról. Az alábbiakban ennek a búcsúztatónak a szerkesztett változatával emlékezünk rá.
Récsei Balázs
Kedves Csaby!
Racionálisan még felfogom, de elfogadni nem tudom, hogy valaki ilyen fiatalon fejezze be életét. Egészen egyszerűen nem ez az élet rendje! Amikor meghallottam, hogy igen nagy baj van Veled, azt hittem, ez valami nagyon-nagyon rossz tréfa. Aztán, ahogy jöttek az aggasztóbbnál aggasztóbb hírek, sokan éreztük a tehetetlenséget.
Bár a családéhoz nem mérhető fel, de a mi veszteségünk is óriási. Segítőkész, jó kolléga, kiváló szakember – borzasztó kimondani: voltál. Hányszor kerestünk a hétvégeken, éjszaka, ha nem tudtunk dolgozni!! Édesanyád a nemrég azt mondta, szinte minden nap elmondtad, mennyire hálás voltál, hogy a velünk dolgozhatsz. Erre én azt mondom, mi köszönjük Neked ezt a szűk nyolc esztendőt!
Több alkalmam nem lesz elmondani Neked, hát megteszem most. Egyszer nyilván nekem is el kell számolnom a döntéseimmel. Az, amikor – teljesen ismeretlenül – találkoztunk a munkaügyi központban, elbeszélgettünk, s láttam, hogy nem Te leszel a szokásos levéltári pakolások kulcsembere, majd választottam, jó döntés volt. Sokszor tettél csodát. Még az év végén leírtad azt a tervet, amire alapozva elkészíthetted volna életed egyik fő művét. Most is csak azt mondom, és finoman fogalmazok: rendkívül méltánytalan sorstól, hogy elvette Tőled ezt a lehetőséget.
Sokat töprengtem, valószínű nem vagyok ezzel egyedül, tudhattad-e, sejthetted-e sorsodat? Azt tudjuk, hogy tenni nem lehetett ellene. Összerakom a mozaikokat, az elejtett félmondataidat, a sokszor furcsának tűnő viselkedésedet (most már tudom, okod volt rá), felteszem magamnak a kérdést: vajon, ha kérdeztem volna, nem segítettem-e volna? Ha felteszünk kérdéseket, nem segíthetünk-e? Nem tudom, válaszoltál-e volna.
Csaby – bocsánat a kifejezésért – szemérmes volt és nagyon tartotta magát, pedig beszélhetett volna szenvedéseiről, arról, hogy milyen fáradt is tudott lenni. Talán könnyíthettünk, könnyíthettem volna neki, ha beszél.
Az idézet ismert: „Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha a tenger egy hegyfokot mosna le, vagy barátaid házát, vagy a birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” Igen, most érted szól, mi hallgatunk és emlékezzünk.
Pihenj békében!
Racionálisan még felfogom, de elfogadni nem tudom, hogy valaki ilyen fiatalon fejezze be életét. Egészen egyszerűen nem ez az élet rendje! Amikor meghallottam, hogy igen nagy baj van Veled, azt hittem, ez valami nagyon-nagyon rossz tréfa. Aztán, ahogy jöttek az aggasztóbbnál aggasztóbb hírek, sokan éreztük a tehetetlenséget.
Bár a családéhoz nem mérhető fel, de a mi veszteségünk is óriási. Segítőkész, jó kolléga, kiváló szakember – borzasztó kimondani: voltál. Hányszor kerestünk a hétvégeken, éjszaka, ha nem tudtunk dolgozni!! Édesanyád a nemrég azt mondta, szinte minden nap elmondtad, mennyire hálás voltál, hogy a velünk dolgozhatsz. Erre én azt mondom, mi köszönjük Neked ezt a szűk nyolc esztendőt!
Több alkalmam nem lesz elmondani Neked, hát megteszem most. Egyszer nyilván nekem is el kell számolnom a döntéseimmel. Az, amikor – teljesen ismeretlenül – találkoztunk a munkaügyi központban, elbeszélgettünk, s láttam, hogy nem Te leszel a szokásos levéltári pakolások kulcsembere, majd választottam, jó döntés volt. Sokszor tettél csodát. Még az év végén leírtad azt a tervet, amire alapozva elkészíthetted volna életed egyik fő művét. Most is csak azt mondom, és finoman fogalmazok: rendkívül méltánytalan sorstól, hogy elvette Tőled ezt a lehetőséget.
Sokat töprengtem, valószínű nem vagyok ezzel egyedül, tudhattad-e, sejthetted-e sorsodat? Azt tudjuk, hogy tenni nem lehetett ellene. Összerakom a mozaikokat, az elejtett félmondataidat, a sokszor furcsának tűnő viselkedésedet (most már tudom, okod volt rá), felteszem magamnak a kérdést: vajon, ha kérdeztem volna, nem segítettem-e volna? Ha felteszünk kérdéseket, nem segíthetünk-e? Nem tudom, válaszoltál-e volna.
Csaby – bocsánat a kifejezésért – szemérmes volt és nagyon tartotta magát, pedig beszélhetett volna szenvedéseiről, arról, hogy milyen fáradt is tudott lenni. Talán könnyíthettünk, könnyíthettem volna neki, ha beszél.
Az idézet ismert: „Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha a tenger egy hegyfokot mosna le, vagy barátaid házát, vagy a birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” Igen, most érted szól, mi hallgatunk és emlékezzünk.
Pihenj békében!
Információ:
MÖOSZ Videógaléria
Legfrissebb híreink
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu