Péntek,
Elvira

- Két gyönyörű szép hegyi település összefogott, és egy Nemzeti Zarándoklatot indítottal el a megyében. Úgy tudjuk, hogy ennek keretében Miskolcon megyegyűlésre is sor kerül, fölelevenítve az ezeréves megyerendszernek egy szép hagyományát. Mi a véleménye erről a kezdeményezésről és milyen politikai szerepet szán ennek?
- A politikai szerepet kijelölték a polgármesterek, akik meghirdették. A megyerendszerről, az önkormányzatiságról, a lehetőségről, hogy megmaradjanak a települések - erről szól a történet. Az, ami a kormányzat részéről történik, éppen e törekvések ellen hat. Tehát egy demonstráció tulajdonképpen mindazok részéről, akiket megválasztottak az ott élő emberek egy településnek vagy egy megyének az érdekképviseletébe. Ez az egyik fontos része...
Dr. Ódor Ferenc elnök úr nyilatkozata a Nemzeti Zarándoklattal kapcsolatban - 2. rész
...A másik pedig: én azt gondolom, hogy minden jó példa számít. Láthatjuk Komlóskán és Pálházán is, hogy apró, kicsi dolgokkal megtartják az óvodájukat, megtartják az iskolájukat, igyekeznek a hagyományokat megőrizni - tehát ezek már fontosak. A munkahelyteremtés is ilyen szempontból lényeges - néhány munkahely is nagyon sokat jelent.

Dr. Ódor Ferenc, a MÖOSZ elnöke
- A megye elnöke is ott lesz a Zarándoklat végén Budapesten, a Kossuth téren, ahol, gondolom, egy erőteljes protest, egy erőteljes tiltakozás várható?
- Meghívtak, és én el is fogadtam a meghívást a miskolci összejövetelre, és nagyon remélem, hogy nagy számban leszünk Budapesten, a Kossuth téren is mindazoknak a hangulatoknak, mindazoknak az elképzeléseknek a megjelenítésére, ami a megyegyűléseken majd tapasztalható lesz.
MÖOSZ Online - Gazsó L. Ferenc
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu