Péntek,
Elvira

A gázhelyzettel összefüggésben tett javaslat kapcsán ismét bebizonyosodott, ha az ellenzéki önkormányzatok segítő kezet nyújtanak a kormánynak, akkor azt "csúnya mozdulattal" elüti - szögezte le Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének társelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
A kormány elütötte a segítő kezet (Szűcs Lajos)
A fideszes honatya kiemelte: azt az ajánlatot, amit a megyei önkormányzatok tettek csütörtökön a lakossági gázellátás biztosítására, azaz, hogy ha szükséges, akkor tanítási szünetet rendeljenek el az oktatási intézményekben, a kormány politikai cselszövésként értékelte. A társelnök ugyanakkor hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége rendeli el a szünetet, hanem az iskolák igazgatói, és erre a megyei jegyzők adhatják meg az engedélyt.
Ezzel kapcsolatosan Szűcs Lajos arra is felhívta a figyelmet, még ma sem tudni pontosan meddig tart a gázvita, a jelenlegi tartalékok kinyerésére meddig van lehetőség, ráadásul az elkövetkező napokban "farkasordító hideg" várható. Mint fogalmazott, a kormányfő által is meghirdetett takarékosságot és az összefogást szerették volna segíteni az intézményeknek ajánlott iskolai szünettel.
Szólj hozzá a fórumon!
MÖOSZ Online - Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu