Péntek,    Elvira
A megyének eredményes szolgáltató funkciót kellene ellátnia
Borsod-Abaúj-Zemplén megye főjegyzőjét, Dr. Kovács Jánost kérdeztük a Főjegyzői Kollégium soros ülésén is elhangzó ERŐS MEGYE fogalmával kapcsolatban.

- Önnek mit jelent az ERŐS MEGYE fogalom? Mit értsünk pontosan e kifejezés alatt?


- Az ERŐS MEGYE fogalmának megítélésem szerint korunk által kialakított tartalmat kell hordoznia, meg kell felelnie azoknak a korszerű követelményeknek, amiket a ma élő emberek elvárásai támasztanak.

 

Dr. Kovács János, Borsod-Abaúj-Zemplén megye főjegyzője

Dr. Kovács János, Borsod-Abaúj-Zemplén megye főjegyzője


Ebből következik, hogy a megyerendszer működésének két alapvető területe az önkormányzati, és közigazgatási-államigazgatási funkció korrekt jogszabályi kialakítása, ugyanakkor elengedhetetlen a megyei feladatok, hatáskörök ellátásának kielégítő finanszírozása.


A megyének eredményes szolgáltató funkciót is el kellene látnia az ott élő lakosság, és intézmények, vállalkozások érdekében.


A hatályos jogi szabályozás egyik megyei szerepkör működését sem preferálja, a megyei önkormányzatok tevékenységét gyakorlatilag intézmények fenntartásában fogalmazza meg.

 

Dr. Kovács János az ERŐS MEGYÉRE vonatkozóan fejtette ki álláspontját

Dr. Kovács János az ERŐS MEGYÉRE vonatkozóan fejtette ki álláspontját


Az önkormányzatiság fogalmának kellő tartalommal való megtöltése megfelelő feltételek esetén kellő bázist biztosíthatna a megyék települési önkormányzatai számára az összehangolt érdekérvényesítéshez. Ehhez kellene kapcsolni a civil szervezetek működését. Így szerintem valóban erős és hatékony alapok teremhetők meg az erős megye működéséhez. Jelenleg azonban sokkal inkább meghatározó a szétforgácsolódás, mint az együttműködés.


A megye közigazgatási - és az ehhez szorosan kapcsolódó szolgáltatási - szerepköre a folyamatos - és gyakran át nem gondolt, ötletszerű - csonkítás áldozata. Folyamatosan szűnnek meg korábban a megyék által gyakorolt hatáskörök, hatósági jogkörök. Ehhez párosul a folyamatos forráselvonás olyan területeken is, ahol értelemszerűen a megye láthatna el hatékonyan feladatokat.

 

A központi közigazgatásnak véleményem szerint a mostaninál sokkal jobban kellene támaszkodnia a meglévő és évszázadok óta működő megyerendszerre, és nem hangzatos, számunkra idegen elméletek alapján erőltetni olyan változásokat, amelyeket egyébként a nemzetközi környezet, - az EU sem vár el.

 

A megyei főjegyző a megyerendszer fontosságát hangsúlyozza

A megyei főjegyző a megyerendszer fontosságát hangsúlyozza


- Tudna erre Borsod megyei példát is mondani?

 

- A példák Borsodiak, ugyanakkor országosak is. Mintegy egy évvel ezelőtt történt az esélyegyenlőség terén ténykedő un. Esélyek Háza működtetésének a megyei önkormányzattól a megyei jogú városi önkormányzati szintre telepítése. Az idén zajlik a gyermekvédelmi feladatkör ellátásának átalakulása, ami ugyancsak önkormányzati szintek közötti átszervezést jelent. De nagyon sok példa hozható fel az egészségügyi ellátás területéről is, ami az elmúlt két év un. slágertémája is volt.

 

Borsod Megye Online

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

MÖOSZ Online - Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége

Borsod megye online: borsodmegye.com

 

MÖOSZ Videógaléria
Legfrissebb híreink