Hétfő,
Dorottya
A németországi Rheingau-Taunus Járással 1991. óta fennálló partnerségünket a 2007-2008-as időszakban sikerült még szorosabbra fűzni és újabb területekre is kiterjeszteni.
A Rheingau-Taunus járás képviselőiből álló delegáció 2007. augusztusában tett politikai-szakmai látogatást megyénkben, melynek során a felek kijelölték azokat a célokat, amelyeket a jövőben meg szeretnének valósítani, különösképpen a borászat, a borászképzés, a turisztika és a foglakoztatás-politika területén. Ezen célkitűzések mentén haladva sikerült elérni, hogy a Rheingau-Taunus járásban működő Geisenheimi Borászati Szakfőiskola és Kutatóközpont, valamint a vincellérképzéssel is foglalkozó Rheingaui Szakiskola és a Miskolci Egyetem között megtörténjen a kapcsolatfelvétel és elkezdődjenek az egyeztetések, annak érdekében, hogy a német intézmények segítséget nyújtsanak az egyetem Sárospataki Főiskoláján egy felsőfokú, illetve más szakiskolákban egy középfokú borászati szakképzés beindításához.


Szintén a borászathoz kapcsolódó kezdeményezés, hogy a rheingaui és a tokaji borászok a kölcsönös tapasztalatszerzés mellett egy a külföldre irányuló értékesítést érintő közös marketingstratégia kidolgozásában is együttműködhetnének, amire mind a rheingaui mind a tokaji borászok egyesületei, szövetségei nyitottak.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés tagjaiból álló delegáció 2008. szeptember hónapban viszonozta a látogatást, ahol többek között a német járásban sikeresen működő foglalkoztatáspolitikai és felnőttképzési rendszert tanulmányozták a résztvevők. 2008. október hónapban pedig Dr. Ódor Ferenc elnök úr meghívására Ghéczy Zsolt, a Hesseni tartományi Kormány Magyarországgal foglalkozó megbízottja, és az EXINA GmbH igazgatója tartott a Megyeházán előadást a járásban már évek óta sikeresen működő egzisztencia-alapítási programról, és annak magyarországi megvalósíthatóságáról megyénk vezető foglalkoztatás-politikai szakembereinek körében. A program arra ösztönzi a munkanélkülieket, hogy önálló vállalkozásokat alapítsanak, amellyel azon túl, hogy ismét keresőtevékenységet folytatnak, újabb munkahelyeket is teremtenek. A projektnek továbbá fontos része, hogy az érintetteket szemináriumok keretében megtanítják a vállalkozáshoz szükséges ismeretekre, egy működőképes üzleti terv elkészítésére. A program teljes know-how-ját kész Ghéczy Zsolt a rendelkezésre bocsátani, ezért a megye szorgalmazza az illetékes munkaerő-piaci intézmények, szakemberek összefogását a siker érdekében.


Ezen túl a járás turisztikai munkatársai rendszeresen részt vesznek a „Menjünk Világgá" Idegenforgalmi Kiállításon, valamint a megye szakembereivel történő tapasztalatcsere is aktív.
Burkhard Albers járási elnök egy interjúban a következőket mondta: „Dr. Ódor hivatalba lépésével a Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Rheingau-Taunus járás közti partnerség új impulzusokat kapott. Ezáltal egy új fejezet kezdődött a kapcsolatokban."


MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu