Kedd,
Regina
Az Európai Bortermelő Régiók Igazgatósága Tokaj-Hegyalján tartja következő ülését
Az Európai Bortermelő Régiók Közgyűlése (Assemblée des Régions Européennes Viticole - AREV) Igazgatósági ülését Mainzban tartotta ez év november 4-én és 5-én. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből az ülésen az ezzel a területtel már tíz éve foglalkozó Dr. Sója Szabolcs, a megyei közgyűlés alelnöke vett részt szavazati joggal. Mainz-i beszámoló, hegyaljai jövőkép.
Már a nyári plenáris ülésen is, amikor az AREV (65 borvidékkel rendelkező régiós szervezetként) megválasztotta új elnökét, Jean-Paul Bachy-t, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat megkezdte annak előkészítését, hogy a jövőben Tokaj-hegyalja méltóbban jelenjen meg a nemzetközi színtéren.
Ennek első lépése volt, hogy Jean-Paul Bachy-val - a Budapesten júliusban tartott Francia-Magyar Gazdasági hetek megnyitója alkalmából - megkülönböztetett figyelemmel tárgyalt Sója Szabolcs megyei alelnök. A bor és kultúra tárgyában érintett személyek a gazdasági rendezvényen rögtönzött konferencián keresték annak lehetőségeit, hogy az európai borkultúra hogyan őrizheti meg a hagyományos "civilizáció-kísérő" szerepét, szemben a feltörekvő ipari bortermeléssel. Így, itt került szóba Tokaj-Hegyalja is. Bachy azóta már járt Tokaj-Hegyalján, kóstolt is itt-ott, amolyan Mátyás-király módjára, inkább ízlelőbimbóira, mint fülére hagyatkozva ismerve meg a vidéket és a kiváló minőségű tokaji borokat.
Ezt követően a Régiók Magazinja (az Európai Unióban megjelenő kiadvány) kétoldalas, színes riportja keltette fel újra az AREV érdeklődését egy szeptemberi különkiadással a hegyaljai borvidékről (http://www.regionsmagazine.com/). Ebben a riportban az AREV-et leginkább foglalkoztató aktuális kérdésekre is válaszolt a megyei vezetés. Ezek közül a legfontosabb kérdéskör, a kis- és középbirtokok megvédésének lehetősége volt, a beinduló nagyüzemi bortermeléssel folytatott konkurenciaharccal szemben. A mainz-i konferencián kiadott deklaráció is ezt helyezi középpontba.
Az AREV Igazgatóságának meghívása tehát már "nyitott kapukat" döngetett, mert az előkészítés, az előkészítéssel járó tárgyalás egyes lépései megtörténtek. Az igazgatósági tagok pedig örömmel és kíváncsisággal tekintenek a lehetőség elé, hogy közelebbről is megismerjék a legendás tokaji szülőhazáját és az ó-arany, évszázados palást takarta borokat.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyének tehát bizalmat szavazott az AREV Igazgatósága Mainzban: megrendezhetik jövő áprilisban az Európai Bortermelő Régiók Közgyűlésének igazgatósági ülését. Ezen döntés reklám-, turisztikai- és politikai értéke pedig nem szorul különösebb magyarázatra.
B.ZS.
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz


