Péntek,
Nikolett
A delegáció tárgyalt az Európai Unió Régiók Bizottsága (CoR) elnökével, a Finn Helyi- és Regionális Hatóságok Szövetség (AFLRA) képviselőjével, valamint kihelyezett ülést tartott Helsinkiben. Fontos eredmény, hogy a 17 megye képviselői egységes álláspontot alakítottak ki több fontos döntéshozatal előtt, és a CoR elnöke érdeklődik a megyék problémája iránt, s a tárgyalások Brüsszelben folytatódnak.
A MÖOSZ szervezésében Dr. Ódor Ferenc, a szövetség elnöke vezetésével 17 magyar megyei önkormányzat vett részt - 13 megye elnöki, illetve 4 alelnöki szinten - az Európai Régiók Gyűlése (AER) közgyűlésén Tamperében. A Közgyűlésen megválasztásra került az AER új elnöke Michčle Sabban asszony személyében és egyhangú szavazattal felvételt nyert a szervezetbe Csongrád megye. Sikerült elérni, hogy az AER döntéshozatali szervezetébe, a Nemzetközi Büróba három magyar tag - Dr. Szűcs Lajos, Pest megyei, Domokos László, Békés megyei és Bányai Gábor, Bács-Kiskun megyei közgyűlési elnökök -, továbbá két helyettesítő tag - Magyar Anna, a Csongrád megyei közgyűlési elnöke és Antal Lajos, Fejér megyei közgyűlés tanácsosa - kerüljenek megválasztásra.

Az AER Közgyűlés váratlan és nagy megtiszteltetése volt, hogy Merczel József, a Heves megyei közgyűlés alelnöke Mauri Pekkarinentől, Finnország Gazdasági Miniszterétől átvehette az AER által alapított Kommunikálni Európát állampolgárainak díjat Gyermek és ifjúság kategóriában.
A delegáció tagjai az eseményen megbeszélést folytattak Luc Van den Brande, az EU Régiók Bizottsága (CoR) elnökével, aki külön ez alkalomból találkozott a magyar megyék képviselőivel. A találkozó témáját a MÖOSZ és a Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fórum - önkormányzati oldal állásfoglalása adta, amely az EU Régiók Bizottságába történő tagok delegálásának magyar rendszerével kapcsolatos. Ugyanis mind a MÖOSZ, mind az Egyeztető Fórum önkormányzati oldala ellenzi a Magyarországon működő Regionális Fejlesztési Tanácsok (RFT) Régiók Bizottságába történő jelölési jogát. Álláspontjuk szerint erre kizárólag a hét országos önkormányzati szövetségnek van legitim joga, hiszen mögöttük vannak választott testületek, míg az RFT-k mögött közel kétharmad részben kinevezettek, azaz nem választottak. Luc Van den Brande megértve a megyék aggályát ígéretet tett arra, hogy a kérdést vizsgálni fogják, s egyben meghívta mind a 19 Megyei Közgyűlés elnökét Brüsszelbe, hogy jobban megismerhesse a magyar választott középszint jelenlegi helyzetét, működését.

A delegáció Finnországi tartózkodásának második napján, november 14-én Helsinkiben folytatott megbeszélést Suvi Rihtniemivel, a Finn Helyi- és Regionális Hatóságok Szövetség (AFLRA) képviselőjével, aki az Európa Tanács Helyi és Regionális Hatóságok Kongresszusának (CLRAE) is tagja. A megbeszélésen finn oldalról ismertetésre került Szövetségük munkája és bemutatásra került Helsinki régió. Suvi Rihtniemi biztosította magyar tárgyalópartnerét, hogy a finn szövetség nyitott az együttműködésre a magyar megyékkel.
Itt fontos megemlíteni, hogy az európai köztudat, főleg a „brüsszeli nyelvezet", a mai magyar nyelvhasználattal ellentétben a regionális (ön)kormányzat, illetve regionális hatóság alatt az adott ország központi kormánya alatt közvetlenül működő, választott testülettel rendelkező (ön)kormányzatokat, vagyis a megyei szintű területi egységeket érti. Ebből adódik, hogy egy magyar megyei önkormányzat regionális önkormányzat, illetve regionális hatóság az EU szerint.
Az európai régiók érdekképviseleti szervei - a Régiók Bizottsága, CoR
Az Európai Unión belül három olyan szervezet működik, amely képviseli a középszintű önkormányzatok érdekeit. Ebből kettőt közvetett módon, egyet pedig közvetlenül, önkéntes tagság útján töltenek fel. Az egyik a Régiók Bizottsága, CoR, (székhely Brüsszel; országos szintű delegálás), amelyet az 1993-as Maastricht-i Szerződés hozott létre a tagországok települési és regionális, vagyis a középszintű önkormányzati érdekképviselet biztosítására. Így ma 25 tagországból, összesen 317 tagból és ugyanennyi póttagból áll. Magyarország 12 tagot és ugyanennyi póttagot delegál a 7 országos önkormányzati szövetség és a 7 regionális fejlesztési tanács (RFT) egyeztetése alapján. A magyar RFT-k javaslattételi jogával kapcsolatosan a MÖOSZ és a Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fóruma önkormányzati oldal elfogadott egy Állásfoglalást, amelyet a magyar Kormánynak továbbítottak. Ezen felül a MÖOSZ delegáció tagjai erről tárgyaltak Luc Van den Brande-val Tamperében. A Régiók Bizottsága települési és középszintű érdekképviselet terén az Európai Unió működésében a legbefolyásosabb szervezet.
Az európai régiók érdekképviseleti szervei (2.) - az Európai Régiók Gyűlése, AER
Az Európai Unión belüli másik szervezet, amely képviseli a középszintű önkormányzatok érdekeit az Európai Régiók Gyűlése, az AER (székhely Strasbourg; önkéntes tagság). Kizárólag az AER-en keresztül tud egy regionális, középszintű önkormányzat Brüsszelhez vagy Strasbourghoz eljutni - főleg ha nincs brüsszeli képviselete, vagy nincs delegált tagja a másik szervezetekben. Talán nem véletlen, hogy 33 EU tagállam és nem tagállam 270 középszintű önkormányzata és 13 interregionális szervezete képezi az AER-t. Az AER 1985-ben jött létre az európai régiók képviseleti szervezete és politikai fórumaként, amely elkötelezett a demokrácia, szolidaritás és az együttműködés mellett, mintegy 400 ezer embert képviselve. Központja Strasbourgban van, irodája Brüsszelben.
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz


