Kedd,
Regina

Ódor Ferenc szerint alkotmánysértő a jelenlegi helyzet, amelyben a közigazgatási hivatalok államigazgatási hivatalokként működnek és nem láthatják el a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését.
Úgy fogalmazott, hogy a kormány "presztízskérdést" csinált a közigazgatási hivatalokat érintő problémából, annak ellenére: az Alkotmánybíróság kétszer felhívta a figyelmet az alkotmánysértő helyzetre, és először 2008. június 30-ig, majd december végéig adott határidőt a jogalkotónak arra, hogy az alkotmányellenes helyzetet felszámolja.
Mint kifejtette, a regionális közigazgatási hivatalok létrehozása, illetve a törvényi alapok megteremtése kétharmados többséggel elfogadott törvényi szabályozást igényelt volna, az alkotmányos törvényi alapok hiánya pedig a regionális átalakítást kimondó kormányrendeletet is alkotmányellenessé tette.

Ódor Ferenc, a MÖOSZ elnöke
Ódor Ferenc hozzátette: a kormány nem ismerte el a hibát, sőt a harmadik körben a parlament elé került a közigazgatási hivatalok rendszerének kérdése, de itt sem sikerült "átvinni" a törvényt. Január 1-jétől pedig a korábban regionális közigazgatási hivatalokként működő szerveket államigazgatási hivatalokká minősítették, amelyek mindössze hatósági feladatokat láthatnak el - mint például gyámügy, építésügy -, de nem végezhetik el a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését - mondta a MÖOSZ elnöke.
Hangsúlyozta: azért hívják fel a figyelmet a jogsértő állapotra, mert a közigazgatásban igenis szükség van arra, hogy az önkormányzati rendeleteket, határozatokat ellenőrizhessék, megvizsgálják. Jelenleg működik egy bizonyos automatizmus a rendszerben, de a csaknem 3.200 önkormányzat ezáltal nem tud kihez fordulni.
"Ez az állapot a mindennapi életben kaotikus helyzetet teremt" - közölte Ódor Ferenc, hozzáfűzve: a kormány "nem képes belátni tévedését", és az alkotmányt még mindig nem tartják be ebben a kérdésben.
A MÖOSZ a kialakult helyzettel kapcsolatban további lépéseket tervez.
MÖOSZ - fidesz.hu/MTI
Szólj hozzá a fórumon!
MÖOSZ Online - Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz


