Szerda,    Gerzson
Köszöntő

Dr. Szűcs Lajos

Gyorsan változó világban élünk. Egy olyan világban, ahol minden tehetségünkre és képességünkre szükségünk van ahhoz, hogy alkalmazkodjunk, és még többre is, ha szeretnénk elébe menni a változásnak. Ez egyedül nem megy, csak akkor, ha társaink is vannak az úton. Ezért fontos, sőt, minden eddiginél fontosabb a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége és az, amit megtestesít a számunkra: az együttműködés és a közösség nyújtotta sziklaszilárd keretek.

A Szövetség a megyei önkormányzatok közgyűlése alapján létrejövő, a megyei önkormányzatok önállóságát és egyenjogúságát elismerő nyitott társadalmi szervezet. Célja a megyei önkormányzatok érdekképviselete és érdekvédelme; feladata, hogy szolgáltasson a tagjainak; legfontosabb eszköze pedig a kapcsolat, ami egymással, a településekkel és az önkormányzati rendszer fejlődésében érdekelt valamennyi féllel köt össze bennünket. 

Látványos és gyors sikereket a MÖOSZ nem mutat fel, mert nem ez a feladata. Sokkal inkább az, hogy hatással legyen az önkormányzatokat érintő jogszabályokra, és ha szükséges kezdeményezze akár törvények felülvizsgálatát is, legyen szó területfejlesztésről, alkotmányozásról, a költségvetési törvényről, vagy éppen a közigazgatás újjászervezéséről. Az elmúlt évtizedben nem riadtunk vissza attól, hogy egységben és demonstratívan lépjünk fel a helyi önkormányzatok érdekében, ha úgy láttuk, hogy szakmailag vállalhatatlan döntések születtek, és főleg akkor, ha a területi közigazgatás, és a helyi önkormányzatok feladatai, felelőssége és a hozzárendelt erőforrások közötti kényes egyensúlyt bontották meg ismételten.

Rendkívüli erőt adott, és komoly hátteret biztosított az elkötelezettség, amellyel a közgyűlést alkotó megyei elnökök támogatták a Szövetség tevékenységét, valamint az a szakmai háttérmunka, ami a Főjegyzői Kollégium és a Munkabizottságok irányításával már évek óta tart. Ez az aktivitás tette lehetővé, hogy 2010-ben, a változás évében felkészülten vártuk a lehetőséget, hogy végre egyenrangú félként vegyünk részt a közös munkában – az önkormányzatok jövőjének újragondolásában. Nem vártunk arra, hogy mások oldják meg helyettünk azt a feladatot, ami természetes módon a miénk, mert a megyei önkormányzatok rendelkeznek a legtöbb tapasztalattal a településeken túlmutató ügyekről. A mi feladatunk iránymutatást adni, hogy milyen kritériumok szerint és milyen szerkezetben érdemes a megyei önkormányzatok jövőbeni státuszát, feladat- és hatáskörét meghatározni, amennyiben igazi változást szeretnénk a közigazgatásban és az önkormányzati rendszerben.

Tradícióink, a fenntartható társadalmi fejlődés feltételeinek és a közösségek életminőségének javítása, és a térségeken átívelő ügyek képviseltének feladata mindig is összekapcsolt bennünket; az önkormányzati rendszer életben maradásáért folytatott küzdelem azonban úgy kovácsolt egyben minket, ahogy arra még nem volt példa.  Most az a feladatunk, hogy e kapcsolat még szorosabb legyen, céljainkban, érdekeink képviseletében; vagy akár a Szövetség által nyújtott szolgáltatásokkal, amelyek hozzájárulhatnak a bennünket érő kihívások megértéséhez és megoldásához. Előttünk a jövő, a maga megoldásra váró kérdéseivel, és most végre itt a lehetőség is, hogy partnereinkkel, a helyi önkormányzatokat tömörítő szövetségekkel és a társadalom széles rétegeit képviselő civil szervezetekkel tegyünk érte – a helyi közösségek, családok, emberek érdekében. 

Dr. Szűcs Lajos

elnök 




MÖOSZ Videógaléria
Legfrissebb híreink