Hajdú-Bihar Megye

Hajdúböszörmény: régi kar új névvel

A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kara május 22-én szakmai konferencia keretében felavatta új névtábláját.

A korábban Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolai Karként működő intzémény 2009 januárjától tevékenykedik új elnevezésével. Az intézmény elsősorban az új oktatási profil kialakulása, továbbá a mesterképzések, így többek között az emberi erőforrás tanácsadó mesterszak indítása miatt döntött a névváltoztatás mellett.

 

Beszéd közben

Az ünnepélyes felavatáson készült fotó

 

A Debreceni Egyetem hajdúböszörményi Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kara ünnepélyes keretek között avatta fel névtábláját 2009. május 22-én. „A kar szakmai tevékenységének minőségváltozását is jelző folyamat végére tett pontott az új névtábla felavatása. Az ide látogatók pedig immár az épületen is olvashatják: Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar” – hangsúlyozta Dr. Kovácsné Dr. Bakosi Éva, az intézmény dékánja az ünnepségen. A táblát ő és Fábián István, a Tudományegyetemi Karok elnöke leplezte le Kiss Attila hajdúböszörményi polgármester jelenlétében.

 

Bemutató

A gyerekek bemutatója a rendezvényen

 

Az aktusra a Játsszunk mesét című szakmai konferencia és játékkiállítás keretében került sor.

 

 

(Forrás: Debreceni Egyetem)

 

Hajdú-Bihar megye Online


Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum