Péntek,
Elvira
Összmagyar nemzeti labdarúgó tábor Csongrádon

Immár negyedik alkalommal látja vendégül a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Labdarúgó Diákbajnokság elődöntőjének résztvevőit Csongrád városa. Az eseményen mintegy száz 12-15 év közötti fiatal vesz részt június 24 és 28. között. A tábort Kovács Kálmán, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg a Városi Sportpályán.
Első alkalommal 2004-ben rendezték meg ezt a tornát. Akkor még csak labdarúgásban mérték össze erejüket egymással a felek, de később évről-évre újabb sportágak kerültek fel a rendezvény palettájára, így a kézilabda, asztalitenisz és a sakk. A megmérettetésre a helyi, regionális selejtezőket a Felvidéken, a Délvidéken, a Kárpátalján, Erdélyben, Horvátországban, Ausztriában és Szlovénia területén rendezik meg. A döntőnek a Ferencváros Üllői úti pályája ad majd otthont. A rendezvény állandó fővédnöke a köztársasági elnök.
A tábor anyagi hátterét részben a Kű Lajos által létrehozott Aranycsapat Alapítvány biztosítja, elsősorban adományokból. A sportoló fiatalok délelőttönként játsszák a körmérkőzéseket, délután pedig a II. Művészetek Hete programjain vesznek részt. A tábort a bajnokság első napján, június 24-én Kovács Kálmán, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg.

Információ:
MÖOSZ Videógaléria
Legfrissebb híreink
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu