

Jó dolog közösséghez tartozni, legyen az a család, vagy munkahely, vagy akár az Európai Unió - ezekkel a szavakkal kezdte köszöntő beszédét Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Mint mondta, az, hogy ezt a keretet milyen tartalommal töltjük meg, csak rajtunk múlik. Hozzátette: a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Csongrádi Oktatási Központ igyekezett minél jobb, tartalmasabb, minél több maradandó élményt nyújtó programot szervezni erre a néhány napra.

Kép a rendezvényről
Reméljük, hagyományteremtő lesz ez az eseménysorozat - ezt már Dr. Pap Gabriella megyei közgyűlési képviselő mondta a megnyitó ünnepségen. Mint fogalmazott: a gyerekek nem a történelmi adatokra, hanem az itt megtapasztalt illatokra, ízekre, itt elénekelt dalokra emlékeznek majd 10-20 év múlva. Talán igazi mély barátságok is szövődnek.
Az oktatás, nevelés mellett erre is törekszik a Csongrádi Oktatási Központ, amely folyamatosan bővíti nemzetközi kapcsolatait. Dr. Körösi Tibor igazgató kiemelte Románia, Lengyelország, Szlovákia és Szerbia mellett Belgiumot, Svájcot, Ausztriát, valamint Német-, Finn- és Görögországot. Mint a diákoknak fogalmazott: kinyílt előttetek a világ. Ebben a tanévben 150 tanulójuk utazott külföldre, és az intézmény ugyanennyi külföldi diákot fogadott is.
A „Közös múlttal egy jobb jövőért" címet viselő program célja egymás jobb megismerése, a három középiskola közötti kapcsolatok erősítése és a történelmi múlt néhány fontos elemének felelevenítése. A megvalósításhoz a Visegrádi Alapból nyert 1 millió forintot pályázaton a Csongrád Megyei Önkormányzat, amely saját forrásából tett hozzá ugyanekkora összeget. A Visegrádi Csereprogram jövőre Lengyelországban folytatódik.
(Forrás: csongrad-megye.hu - opusztaszer.hu)
Csongrád Megye Online - csongradmegye.com