Péntek,    Elvira
Lassan kész a felújítás a vásárhelyi fióklevéltárban

Idén javítják meg a Csongrád Megyei Levéltár hódmezővásárhelyi épületének homlokzatát és fa kapuját. Korábban a belső karbantartások folytak, a villanyvezetékek, a faburkolatok és a falak karbantartása, festése. Az épület helyreállítása a Csongrád Megyei Közgyűlés által létrehozott ingatlan karbantartási alapból fejeződik be, ennek köszönhetően eredeti szépségében lesz látható az Alföldre jellemző építészeti stílusban épült ház Hódmezővásárhelyen, a Bajcsy Zs. utca 25. szám alatt.


Zentán tartották június 24-én a Csongrád Megyei Levéltár októberi Levéltári Napjának egyik rendezvényét. Az esemény témája a Vajdaság Impériumváltása 1941-44. között: a Hideg napoktól az 1944-es megtorlásig. Dr. Biernacki Karol igazgató és dr. Berta Tibor igazgató-helyettes ellátogatott a zentai levéltár igazgatójához, Fodor Istvánhoz, hogy az októberi konferencia részleteit megbeszéljék.


Egy nappal később, június 25-én Dr. Biernacki Karol, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója Borsod-Abaúj-Zemplém Megye Önkormányzatának épületében nyitotta meg a Szegedi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat és a budapesti Lengyel Nagykövetség támogatásával megvalósult „Fejezetek a lengyel-magyar közös történelemből” című kiállítást.


Ugyanezen a napon Dr. Bagi Zoltán Péter PhD. két szakdolgozója is részt vett az Erasmus-kollégium minden évben megrendezésre kerülő konferenciáján. A kollégium munkájának célja, hogy összegyűjtse, koordinálja és irányítsa azoknak a tehetségeknek a munkáját, akik közül a jövő generáció tudósai kerülnek ki.

MÖOSZ Videógaléria
Legfrissebb híreink