Péntek,
Elvira
Íjásztalálkozó és Nyílzápor immár harmadszor Ópusztaszeren

Idén immár harmadik alkalommal, nemzetközi kitekintéssel rendezi meg a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Magyar Íjász Szövetség az Íjásztalálkozót az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2009. július 4-5-én. Tavaly hat és félezren voltak kíváncsiak a rendezvényre. Az idei Nyílzápor keretében a tervek szerint 2000 íjász lő majd együtt, egyszerre. Az eseményre elkészült a világ legerősebb íja, amelyet eddig még soha senkinek nem sikerült kifeszítenie. A júliusi találkozón közreműködik majd Kassai Lajos 10 saját lóval és harcosaival - ezeket a lovakat eddig csak Kaposmérőn a Kassai-völgyben lehetett együtt megcsodálni.
„Minden eddiginél komolyabb erőfeszítésekkel készülünk a III. Íjásztalálkozóra, amely remélhetőleg, a tavalyi 1500 íjásznál és 6500 látogatónál is több vendéget vonz idén az Emlékparkba” – mondta el a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Mint fogalmazott: annál is inkább így van ez, mert az első országgyűlésnek helyet adó Ópusztaszer és „lovas nemzet” lévén az íjászat is nemzeti kincsünk, olyan kincsünk, amelyet óvni, őrizni kell, azért, hogy unokáink is megcsodálhassák és tanulhassanak általa. Hozzátette: az idei Íjásztalálkozóra várnak íjászokat Erdélyből, a Felvidékről és a Délvidékről is, valamint Németországból, Lengyelországból, Angliából, Iránból, Koreából és Bulgáriából. Az eseményen 15-20 ezer vendégre számítanak.
„Az íjászatot néhány szóban kategóriába sorolni, egyszerűen definiálni nem lehet” - ezt már Faragó Csaba, a Magyar Íjász Szövetség elnökségi tagja mondta. Kifejtette: a modern kori íjászat lehet kőkemény versenysport, természethez kötődő szabadidős tevékenység, a koncentrációt fejlesztő kikapcsolódás, és „íjász nemzet” lévén, nekünk, magyaroknak történelmünk egy meghatározó időszakát felelevenítő, hagyományait ápoló, megőrző, gyermekeinknek azt továbbadó hagyományőrző tevékenység alapja.
A szervezők a rendezvénnyel egyrészt Árpád vezérre és a pozsonyi csatára szeretnének méltó módon emlékezni. A tiszteletadás mellett céljuk az is, hogy a Magyar Íjász Szövetség betekintést engedjen az általa működtetett összesen 7 szakágba és a versenyrendszerekbe, illetve, hogy bemutassa azt a szervezeti és szakmai hátteret, amit minden íjász számára, egyedüli hivatalos érdekképviseletként és országos szervezetként kínál.
Vánky Sebastian elnök azt hangsúlyozta, hogy az Íjászat Napja mostanra a Magyar Íjász Szövetség legfontosabb eseményévé nőtte ki magát a saját rendezésű Világversenyek mellett. A jelentőségét az is mutatja, hogy ezen a hétvégén csak itt lesznek íjászversenyek az országban. Hozzátette: az ünnep nemcsak a versenyzésről szól, hanem elsősorban arról, hogy sok programmal, a sport és hagyományőrző íjászat karöltve egy olyan eseményt varázsoljon az emlékparkba, amely leteszi egy régi-új magyar nemzeti sport, az íjászat alapköveit.
Magyar Attila, a Hagyományőrző- és Szabadidő Szakmai Képviselet elnöke pedig arról beszélt, hogy a „hagyományőrzés” általános fogalomkörét igyekeznek világos, szakmailag színvonalas tartalommal megtölteni, így segítve a hazai „történelmi íjászok” korrekt önmeghatározását. Az idén újra két naposra tervezett rendezvényen olyan kísérő programokkal készülnek, amelyek szándékaik szerint elősegítik ezen íjász-szemléletmód valódi értékeinek megismertetését.
A szervezők a III. Íjásztalálkozó programjai közül kiemelték a hagyományőrző magyar íjászok összefogását jelképező Nyílzáport, amelyen várhatóan több mint 2000 íjász lő együtt, egyszerre nomád íjakkal, és az ezt megelőző csatajelenetet, amelynek megvalósításában Kassai Lajos közreműködik 10 saját lóval és harcosaival - ezeket a lovakat eddig csak Kaposmérőn a Kassai-völgyben lehetett együtt megcsodálni.
A rendezvényen rekordlövés kísérletekkel is megpróbálkoznak majd a világ legerősebb és a legnagyobb visszacsapó íjával. Előbbi 110 fontos, azaz ekkora súlyt kell vállból kihúznia annak, aki ezzel lőni akar (összehasonlításként: egy átlagos vadász íj kb. 80 fontos). Utóbbi pedig 4,2 méter hosszú, és eddig még csak meg sem próbált lőni vele senki.
Megemlítették az íjászbemutatók versenyét és általánosságban a bemutató jellegű megmérettetéseket, amelyek során íjászok és nem íjászok is betekintést nyerhetnek a különböző versenyrendszerekbe, természetesen versenykörülmények között; illetve a magyar íjasmesterek remekeit, amelyek tulajdonképpen egy helyzetképet adnak a honi íjkészítők termékeiről, az általuk képviselt irányokról.
A 2009. július 4-5-i programok közül külön kiemelték még a nemzetközi pálya íjászversenyt, már csak azért is, mert a Nemzetközi Íjász Szövetség (FITA) élénken érdeklődik az „íjásznap”, mint egyedülálló kezdeményezés iránt. Ez pedig lehetőséget nyújthat a külföldi pálya versenyíjászok bevonására is. Bemutatkozik a futásíjász verseny, mint a legfiatalabb, de dinamikusan fejlődő versenyzési ág, valamint a történelmi életmódot rekonstruálja a X. századi magyar jurtafalu, amely szintén kiemelt látványossága lesz a III. Íjásztalálkozónak.

Információ:
MÖOSZ Videógaléria
Legfrissebb híreink
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu