Péntek,    Elvira
Rudabánya Borsod-Abaúj-Zemplén megye 26-ik városa
Öt évszázad után ismét város lett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rudabánya, a település szombaton kapta meg a város kulcsát és a várossá nyilvánításról szóló okiratot az önkormányzati tárca vezetőjétől

Gyenesei István úgy fogalmazott: Amit a föld kincse juttatott a helyieknek, azt szeretnék most a maguk javára fordítani, mert a rudabányaiak csak visszaszerezték a jussukat, a városi rangot, amelyet Nagy Lajos király már 1350-ban odaadott.

 

rudabanya1_667_2008090985853_872.jpg

 

Ünnepi köszöntőjében Szobota Lajos polgármester felidézte Rudabánya gazdag történelmi múltját. A Kassán 1487-ben megalakult hét felsőmagyarországi bányaváros szövetségének egyik tagja volt, és olyan jelentős kiváltságokat birtokolt, mint egyetlen másik település sem a történelmi Borsod vármegyében.

 

rudabanya2_564_2008090985853_294.jpg

 

A lakosság régi vágyának adott hangot akkor, amikor kezdeményezte a várossá nyilvánítást. A képviselő-testület évek óta tudatosan törekedett arra, hogy ezt a célt elérje és az előkészítő munka július 1-én meghozta eredményét. Olyan elvárásoknak kell megfelelni, amelyek lehetővé teszik a területi, közigazgatási feladatok színvonalas, hiánytalan ellátását, ezen ellátás állandó fejlesztését.

 

rudabanya3_125_2008090985853_324.jpg

 

rudabanya4_149_2008090985853_889.jpg

 

Dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta: a városi lét által kijelölt úton való haladás folytatás és egyben valami új kezdete. Olyan többlet, amely magának a városok kialakulásának egyfajta történelmi gyökerének is tekinthető. Nem más ez, mint a polgári demokrácia, a civil létforma védelme és fejlődésének elősegítése, a közös ügyért való munkálkodás gyümölcse, a nehézségek leküzdése. Ez a küzdelem ott van Rudabánya minden egyes utcájában, ott van napjaink bányászfalvaiban. Ezzel együtt ott van a felemelkedés példája is! Rudabánya címerképe is az önkormányzat régi voltára, folyamatosságára emlékeztet. Egyúttal a település kezdeteit, a bányavárosi múltat is kifejezi. Folyamatosság és hagyomány. Megújulás és megőrzés. Ezt kell tovább folytatni. A közgyűlés elnöke hozzátette: ha egy települést a mi korunkban várossá nyilvánítanak, az rangot ad és feladatokkal, kötelezettségekkel jár.

 

rudabanya5_256_2008090985853_156.jpg

 

Mangasi Sihombing, az Indonéz Köztársaság magyarországi nagykövete, aki az eseményre Rudabányára látogatott reményét fejezte ki, hogy a barátság együttműködésben fog gyümölcsözni és a két ország talál közös pontokat a bányászkodás területén.

MÖOSZ Videógaléria
Legfrissebb híreink