Péntek,
Elvira

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház idén is ünnepelt
Az ápolónők világnapját május 12-én - Florence Nightingale - brit ápolónőnek a születésnapján tartják, aki kidolgozta a modern ápolási elveket és az ápolónői munkát megbecsült hivatássá tette. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban minden évben megemlékeznek az ápolásügyről az ápolókról.
Ebben az évben az ápolók nemzetközi napját nem tudományos üléssel ünnepelték, hanem kötetlen szabadidős tevékenységgel és sportprogramokkal. A Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Igazgatósága, az Egészségügyi Szakdolgozók „Fehér Szív"Alapítványa és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara helyi szervezete tartott "sportnapot" az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából. Igaz, már előre, hiszen napja csak most van, a rendezvény viszont a múlt hét végére esett. Ezen a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola diákjainak előadását a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola rövid zenei blokkja követte, hogy utána a kötetlen szabadidős programok a kikapcsolódás és a felüdülés jegyében zárják a napot.
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu