Péntek,
Elvira

A Demján Sándor által 1994-ben létrehozott, és nevét viselő alapítvány egy éve dolgozik az Encsi Kistérségben, együttműködve az Abaúj Polgáraiért Alapítvánnyal. Az eltelt időszak eredményeit – többek mellett Forró község óvodájának játszóterét - személyesen tekintette meg az alapító egy korábbi időpontban, a hivatalos átadásra az elmúlt hétvégén került sor.
Rakaczki Zoltán Forró polgármestere megjegyezte köszöntőjében, hogy bő két éve teljes felújításon esett át az intézmény, udvar és játszótér kialakítására már nem volt lehetősége az önkormányzatnak, ezért igen nagy segítséget jelentett az óvodások számára a Demján Alapítvány támogatása.
dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke a környezetbarát játszótér avatása és átadása előtt reményének adott hangot beszédében, hogy Abaújban - a létszámát tekintve – elsők között szereplő község továbbra is meg tudja tartani alapfokú oktatási intézményeit, illetve azok függetlenségét. Ódor Ferenc kiemelte beszédében, hogy Demján Sándor a térségben tett látogatásakor rendkívül elégedett volt az elmúlt egy éves időszak eredményeivel, a forrói játszótér egyenesen lenyűgözte. – Nem mindegy, milyen készségekkel rendelkező gyermekeket kap az iskola az óvodától, a fejlesztések nagyban járulnak hozzá a legkisebbek személyiségének pozitív irányú kialakulásához – jegyezte meg a közgyűlési elnök. Az eseményre, amelyet megtisztelt jelenlétével Gergely Zsolt közgyűlési alelnök, kedves műsorral készültek a legkisebbek, az avatószalag átvágása után Bertók József római katolikus plébános adta áldását, illetve szentelte fel az új létesítményt.
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu