Péntek,    Elvira
Internet Fiesta a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban

Az Internet Fiesta egy évtizedes hagyományra tekint vissza, melyhez az ország számos könyvtára csatlakozott, többek között a miskolci II. Rákóczy Ferenc Megyei Könyvtár is.  A tizedik fesztivál programjaira 2009. március 23. és 31. között kerül sor, melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak! Következzenek a részletek!


Internet Fiesta

A rendezvénysorozat célja, hogy minél szélesebb körben megismertessék a résztvevőkkel a XXI. századi ügyintézés, tanulás, tájékozódás, tájékoztatás korszerű formáját, lehetőségeit. Az Internetre épülő szolgáltatásokat és az információszerzés korszerű módjait.

Ennek megfelelően a programokat három nagy csoportra lehet bontani: az egyik az ügyfélkapu és könyvtárhasználat. Ennek keretében az elektronikus ügyintézéssel összefüggő kérdéseikre kaphatnak választ az érdeklődők. A megyei könyvtárban ennek megfelelően március 23 és 31 között A hasznos „E" címmel játék indul. Lényege: 13+1 kérdést kapnak a résztvevők a témával kapcsolatban. A helyes megfejtők közül három fő tíz órás Internet-bérletet nyerhet, az eredményhirdetésre március 31-én 15 órakor kerül sor.

A felnőttekhez hasonlóan a gyermekeknek is van lehetőségük, hogy játékban vegyenek részt, címe: Napról Napra online a Gyermekkönyvtárban! A rendezvénye ideje alatt minden nap lehetőségük nyílik a gyermekek számára, hogy internetes kvíz -játékon vegyenek részt. Ez a http://www.rfmlib.hu/ címen érhető el. A leggyorsabb megfejtőket mindennap könyvjutalomban részesítik!

A másik nagy témakör a könyvtárak virtuális szolgáltatásai. Ennek keretében március 25-én 10 és 18 óra 30 perc között a KeresNetek programon résztvevők a könyvtár katalógusainak távhasználatával, és a gyorskeresés adta lehetőségekkel ismerkedhetnek meg az I. emeleten a tájékoztatók segítségével. Március 25-én 14 órakor Kácson, a Községi Könyvtárban a „Klikkeljünk" című program keretében interaktív foglalkozást tartanak az Internet lehetőségeiről és veszélyeiről. Március 26-án 10 és 18 óra 30 perc között pedig az online könyvkeresés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Ugyanezen a napon kerül még sorra a Világhalló című program keretében az online felolvasó rendszer bemutatása a fogyatékkal élők számára az oktatóteremben. Március 27-én 14-18 óra között a zenei folyóiratok online elérési lehetőségeit ismerhetik meg a téma iránt érdeklődők a Zeneműtárban.

A harmadik kategóriát az e-tanulással összefüggő programok alkotják, ennek célja, hogy a diákok könnyebben tájékozódjanak az Internet által kínált lehetőségek között, például könnyebben juthassanak a lehető legmegfelelőbb elektronikus tananyagokhoz, nyelvvizsgára felkészítő vagy online-tanfolyamok anyagához, illetve egyéb továbbtanulási és ösztöndíjbázisokhoz. Így március 27-én 10 és 14 óra között a MegismerNetek program keretében a diákok megismerhetik a Magyar Elektronikus könyvtár és a Magyar Periodika Archívum és Adatbázis használatát. A nyelvtanulással összefüggésben pedig a NyelvelNetek című programot említhetnénk, aminek keretében a nyelvtanulók számára lehetőség nyílik a Nyelvi Részlegben a témával összefüggő hasznos oldalak böngészésére, illetve a British Council weboldalának bemutatására. Március 30-án 12 és 16 óra között olyan weboldalakkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők a földszinti Tájolóban, melyek a tanulásban és a vizsgákra való felkészülést segítik. Ugyanebben az időpontban lehetőség van a Nemzeti Audiovizuális Archívum megismerésére is (nava.hu). Külön figyelmet érdemel a N@gyiKlub-találkozó (55 éves kor felett), melynek keretében az érdeklődők előadáson, beszélgetésen vehetnek részt.

Az Internet Fiesta keretében a gyerekek számára is több programot rendeznek. Március 23-án a Gyermekkönyvtárban Diafilmek az internetről a könyvtárban! Címmel mesenézésre került sor. Március 25-én 13 óra 30 perctől Dalok, koncertek és mesék a netről címmel projektoros bemutatót tartanak a Gyermekkönyvtárban, továbbá a lehetőség lesz március 27-én játékos verskeresgélésre is a vers-adatbázisokban.

 

A részletes programok a következő címen érhetők el:

http://fiesta.kjmk.hu/2007/videk/miskolc.htm, http://www.rfmlib.hu/download/fiesta.pdf.

 

Borsod megye online: borsodmegye.com

MÖOSZ Videógaléria
Legfrissebb híreink