Péntek,
Elvira
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Dísztermében tartják e hét kedden, 13.30-tól a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna Határon Átnyúló Együttműködési Program információs napját.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mint a program Közös Irányító Hatósága, együttműködésben a program Közös Szakmai Titkárságával a program első pályázati felhívását ez év június 16-án hirdette meg. A pályázatok benyújtásának határideje: 2009. szeptember 22. 14 óra. Az információs nap célja naprakész tájékoztatás nyújtásával felkészíteni a leendő pályázókat és partnereiket a későbbi sikeres pályázásra. Az érdeklődők hasznos információkat szerezhetnek a pályázataik elkészítéséhez a programról, a pályázás folyamatáról, a partnerség feltételeiről. Megismerhetik a pályázatok formai és tartalmi követelményeit, gyakorlati tanácsokat kapnak a projektek pénzügyi tervezéséhez, valamint lehetőség nyílik a pályázók kérdéseinek megválaszolására is.
A szervezők a program magyarországi támogatásra jogosult területéről - Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék - pályázni kívánó szervezetek részvételére számítanak, ennek megfelelően a rendezvény magyar nyelven zajlik.
A rendezvénnyel kapcsolatos további információért forduljon a Közös Szakmai Titkársághoz az alábbi elérhetőségek valamelyikén: HU-SK-RO-UA ENPI Közös Szakmai Titkárság
VÁTI Nonprofit Kft., 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32., e-mail: info@huskroua-cbc.net
A programról, valamint az első pályázati kiírásról további részleteket a program honlapján
olvashatnak, ahonnan a pályázati csomag is letölthető: www.huskroua-cbc.net
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu