Péntek,
Elvira


Ezt követően az építkezés színhelyén közösen helyezték el az alapkő alá azt a hengert, ami - többek között - a napi sajtót, a tervdokumentációt, és egy papír 200 forintost is tartalmaz.


Dr. Ódor Ferenc az ünnepségen elmondta, hogy bármennyire is ünnepi a hangulat, a magyar egészségügy tragikus helyzete mindezt beárnyékolja. Ugyanakkor kiemelte, hogy természetesen óriási az öröm is, hiszen egy ilyen fejlesztés pozitívan befolyásolja a terület egészségügyi ellátását, az emberek egészségügyi szolgálatát.
A megelőzés és a gyógyítás révén juthatunk el oda, hogy az egészséget tényleg az egyik legfontosabb értékként kezelik, ehhez szükségesek a fejlesztések - mondat az elnök. - De reméljük, hogy a fenntartás is legalább ekkora örömöt fog okozni. Ugyanis a csökkenő támogatások a fejlesztés eredményét is megkérdőjelezhetik. Az egészségügy nem matematika - tette hozzá a megyei közgyűlés elnöke.
Dr. Tiba Sándor igazgató „helyszíni szemlét" tartott a munkaterületen. A bejárás keretében elmondta, hogy a pályázat a jelenlegi szolgáltatási struktúrát alakítja át. Új szakrendelőkkel válik teljes körűvé az ellátási területen élő lakosság járóbeteg-kezelése. Elindul az otthoni szakápolás, amelynek segítségével családi környezetben lesz lehetőség a kórházban megkezdett kezelések folytatására. Kialakítanak egy 20 ágyas nappali kórházat, továbbá egy 15 ágyas fektetőt olyan betegek számára, akik egynapos műtéti beavatkozáson esnek át. Új épületben kap majd helyet a gyógyfürdő, mely a mozgásszervi betegségekben szenvedők, illetve egyéb rehabilitációs kezelést igénylő betegek fizikoterápiás jellegű ellátását teszi teljessé.
Az új szolgáltatások várhatóan 2010. májusától lesznek elérhetők.
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu