Hétfő,    Dorottya
Gyászolnak a magyar megyék is

Továbbra is gyászolja a világ Lech Kaczynski, a Lengyel Köztársaság elnöke és felesége, valamint több magasrangú lengyel tisztségviselő halálát. A magyar kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította a lengyel elnök temetésének napját, amely e hét szombatján lesz.


"Kollégáimmal együtt mély megrendüléssel szereztünk tudomást a tragikus légi katasztrófáról, amelyben áldozatul esett Lech Kaczynski, a Lengyel Köztársaság elnöke, felesége és több magasrangú tisztségviselő az oroszországi Smolensk város közelében. Kérem, a magam, kollégáim és Borsod-Abaúj-Zemplén megye lakossága nevében fogadja őszínte részvétünket." Többek között ezt tartalmazza az a gyásztávirat, amelyet Dr. Ódor Ferenc, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke küldött a tragédia után Kazimierz Kotowskinak, a Lengyel Megyék Országos Szövetsége elnökének.
Múlt hét szombaton, leszállás közben zuhant le és kigyulladt a lengyel elnököt, Lech Kaczynskit szállító repülőgép az oroszországi Szmolenszk közelében. A szerencsétlenséget, amely sűrű ködben következett be, senki nem élte túl, összesen 96 ember vesztette életét. Az államfő mellett a gépen több fontos vezető is utazott, köztük a jegybank elnöke, a parlament alelnökei, a Szejm alelnöke, a vezérkari főnök, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője, több államtitkár, a Lengyel Olimpiai Bizottság elnöke, valamint egyházi személyek és az 1940-ben kivégzett lengyel tisztek és értelmiségiek számos hozzátartozója.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében e hét szerdán tartanak megemlékező gyertyagyújtást és gyászmisét Sajószentpéteren, a Római Katolikus Templomkertben és Templomban. A megemlékezést a sajószentpéteri Lengyel Kisebbségi Önkormányzat szervezi, megemlékező gondolatokat Demeter Zoltán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés tagja mond.

MÖOSZ Videógaléria
Legfrissebb híreink