Péntek,    Elvira
Felújították a termálfürdőt Sárospatakon
2009. június 19-én délben adták át a nagyérdemű számára a felújított és kibővített termálfürdőt Sárospatak-Végardón. Mint azt többen megjegyezték - az újonnan kialakított medencék mellett - a Makovecz épületek látványa már önmagában is élmény.

 


Az avatóünnepségen Hörcsik Richárd polgármester ötvenes éveket idéző „fecske” fürdőnadrágot emelt a magasba egyfajta jelzés gyanánt, miszerint a városban nem állt meg az idő, a fejlődés útjának egyik állomásánál tartanak. Megjegyezte, Sárospatak önkormányzata nem gatyázik, dolgozik. – Amit célul tűztünk ki, magvalósítjuk. A fürdőnadrág jelképezi a múltat, ugyanakkor a jövőt is, mert nincs megállás. A beruházások folytatódnak és itt kell megköszönnöm a képviselő-testületnek, hogy együttesen dönthettük el a fejlesztés elindítását – önerőből. A nyári fürdő megvalósulása egy folyamat első üteme, mindaz ami látható, négy és fél hónap alatt készült el, rekord idő alatt – mondta a polgármester. – A sárospatakiak egyik álma teljesült és ebben nagy segítségünkre volt Makovecz Imre a város díszpolgára, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés, valamint a kivitelezők. Az építkezésnek nincs vége, a közbeszerzési eljárások után, ősszel szeretnénk elkezdeni a Wellness Center építését, és másfél év múlva adnánk át a cirka egymilliárd-kétszázötvenmilliós beruházást. Ezzel egyidőben talán elindulhat annak a kilencven szobás, négycsillagos szállodának az építése is, ami befektetőkön keresztül valósulna meg. Teljes felújítást igényel a camping, és ezekre a munkákra két évünk van – hangsúlyozta Hörcsik Richárd.

Termálfürdő átadás Sárospata-Végardón

- A Jánosdeák-féle korszaknak vége – kezdte mondandóját az avatási ünnepségen Makovecz Imre. – Az álpolitizálás -és hatalomgyakorlás régen bevett formájának nincs helye, de helye van a jelenlegi városvezetés munkájának, mellé kell állni, mert azt akarják, hogy az itt élők megélhetési forráshoz jussanak, ugyanakkor nem szeretnék, ha energiáik a pályáztatások aljas útvesztőiben emésztődnének el. Saját foglalkoztatással próbálkoznak, helyesen. Azt gondolom, ha a polgármester által vázolt elképzelések saját erőből valósulnak meg, akkor beindul Sárospatak idegenforgalma, nem apad majd a város lélekszáma, a munkahelyek kapcsán helyben maradnak a fiatalok, mert fantáziát látnak lakóhelyükben – jelezte a város díszpolgára.

Termálfürdő átadás Sárospata-Végardón

Az avatószalag átvágása után Ódor Ferenc a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke pohárköszöntőjében megjegyezte: Makovecz Imrén és a városvezetésen keresztül eljött az az időszak a város történelmében, amikor a tudás és a művészi teljesítmény a lakosságot szolgálja. – Közös alkotásról van szó, amiben mindenki elvégezte a saját feladatát. Eddig is csodálattal néztem a polgármester és a képviselő-testület munkáját, amit jelez a város lakosságának támogatása. Meg kell jegyeznem, az elvégzett feladatok nem csak az itteniek, de a megye, sőt a Felvidéken élő magyarok örömére is szolgálnak – hangsúlyozta Ódor Ferenc. Az ünnepi eseményt megtisztelte jelenlétével Gergely Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke.

MÖOSZ Videógaléria
Legfrissebb híreink