Péntek,    Elvira
A lengyelországi Szilézia régió vezetésének látogatása Borsod-Abaúj-Zemplénben
A sziléziai küldöttség és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek tárgyalás közben.

Sziléziai delegáció tett hivatalos látogatást Dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke meghívására a megyében. Bogusław ¦migielski, a lengyelországi Szilézia Regionális Kormány marsallja vezetésével több témában is tárgyaltak egymással a felek.


Augusztus 23-25-e között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzaton több témában egyeztettek a felek. Folytatni kívánják az eddig is jónak mondható együttműködést az idegenforgalom terén és az egymás turisztikai kiállításain való kölcsönös megjelenést.

Megállapodás történt a kulturális területen történő együttműködésben is: a megyében működő néptánc együttesek a Koszęcin városban megrendezendő műhelymunkában vehetnek részt, illetve meghívást kaptak a Beskid Kulturális Hétre.

A magyar fél nagy érdeklődést tanúsított az Európai Uniós források felhasználása, tervezése és kezelése Lengyelországban működő rendszere iránt. A Regionális Operatív Programok tervezését, kezelését a sziléziai Regionális Kormány főosztályi szinten végzi, a források kihelyezésével kapcsolatos döntés a választott tisztségviselők feladata és felelőssége - a központi kormányzat nem avatkozik be. Az eddigi tapasztalat megerősíti, hogy ez a rendszer jól működik: a szomszédos Szlovákiában is hasonló az EU források kezelése, ott is megyei szinten végzik el az ezzel kapcsolatos feladatokat.

A sziléziai delegáció látogatást tett Derenkre, ahol Dr. Rémiás Tibor történész bemutatta az 1717-től 1943-ig a lengyelek által lakott, ma már emlékfaluként működő települést és az itt található magyarországi lengyelek zarándokhelyét. Ezt követően Lehóczki István, Emőd polgármestere hívta meg a delegációt, ahol Poros Andrásné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Lengyel Kisebbség Területi Kisebbségi Önkormányzat elnöke és Greskóné Bubenkó Valéria, az emődi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke szervezésében az Istvánmajorban személyesen találkoztak a delegáció tagjai az 1943-ban Derenkről kitelepített lengyelekkel, illetve leszármazottaikkal.

MÖOSZ Videógaléria
Legfrissebb híreink