Péntek,    Elvira
A békés zarándoklat céljairól Lesovics Miklós, Pálháza polgármestere
Komlóska és Pálháza települések, valamint a zempléni polgármesterek kezdeményezéséből kiindulva Nemzeti Zarándoklat indul a fővárosba, felhívva a figyelmet a meglévő társadalmi problémákra - egyúttal kiutat keresve az összefogás erejével A Szent István királyunk örök igazságnak számító intelmeit hordozó mozgalomról Lesovics Miklós, Pálháza polgármestere számolt be.

- Hogyan jutott eszükbe, hogy országos mozgalmat indítsanak erről a hátrányos helyzetű vidékről?

Lesovics Miklós

- Úgy érezzük, hogy a lakosságon keresztül óriási morális és társadalmi problémák vannak nemcsak a térségben, hanem országos viszonylatban is.

Mi itt a „peremvidéken" talán picit jobban érezzük a problémák súlyát. A problémák és a Zarándoklat ötlete a Zempléni Településszövetség (ZTSZ) ülésén merült fel.

- Mire szeretnék felhívni a figyelmet a Budapestig tartó békés menettel?

- Látva hazai eseményeket, az ország és a lakosság helyzetére, a megoldások keresésére hívjuk fel a figyelmet.

- Egy régi hagyománynak megfelelően megyegyűlést szeretnének tartani Miskolcon. Mi a céljuk ezzel?

- A szervező polgármesterek elsősorban Szent István intelmeire szeretnék felhívni a figyelmet, ugyanis, megvizsgálva, azok még nagyon is aktuálisak a jelenkorra nézve.

Lesovics Miklós

Lesovics Miklós (balra), Pálháza polgármestere a Zarándoklatot meghirdető sajtótájékozatatón



- Mi lesz a zarándoklat útvonala, s tervezett programja?

- Nagyon békés vonulást szeretnénk, bemutatva a magunkkal vitt jelképeinket, hangsúlyozva az egyház szerepét, a pártpolitikai semlegességet és az összetartást.

- Mennyire tartanak a rendzavaróktól?

- Mint mondtam, szeretnénk békésen vonulni utunk során, ezért megteszünk minden szükséges óvintézkedést a nyugalom érdekében. Már induláskor megpróbáljuk kiszűrni a rendbontókat, emellett egyeztetünk a minket támogató rendvédelmi szervekkel.

Nemzeti Zarándoklat 2009.

Nemzeti Zarándoklat 2009. Pálháza honlapján



- Mit gondolnak, a Kossuth téri végállomáson hányan lesznek majd, és mit érnek el a zarándoklattal?

- Szeretnénk, ha minél többen velünk tartanának utunk során. Településünkön már érezni lehet a helyzet súlyát. Szeretnénk kikérni az emberek véleményét, amely alapján egy közös cél érdekében kelhetünk útra a megoldás reményében.

A Nemzeti Zarándoklat azoknak is fontos, akik részt vesznek a mozgalomban, viszont azoknak is, akik otthon maradnak. Azt üzenném az otthon maradóknak, hogy tartsanak, érezzenek velünk azzal a gesztussal, hogy gyújtanak egy szál gyertyát ablakaikban.

Jelentkezési lap letöltéséhez és további információért kattintson ide!

 

Borsod Megye Online - PZs

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

MÖOSZ Online - Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége


MÖOSZ Videógaléria
Legfrissebb híreink