Békés megye

Belső továbbképzés a Szociális és Gyermekvédelmi Központban

Az elsősegélynyújtásról a világ legtöbb országában, így Magyarországon is törvény rendelkezik (1997. évi CLIV. Törvény az egészségügyről 5 §. e.): "Mindenkinek kötelessége a tőle elvárható módon segítséget nyújtani embertársán és a tudása szerint arra illetékes egészségügyi szolgáltatót értesíteni, amennyiben sürgős szükség, vagy veszélyeztető állapot fennállását észleli, illetve arról tudomást szerez."

Kárász László vezető mentőtiszt, ezekkel, a mondatokkal kezdte meg a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központban az elsősegélynyújtás továbbképzést. 2009. januárjában változott az újraélesztés protokollja, ezért ennek ismertetése céljából szerveztük a továbbképzést, amin 42 munkatárs vett részt.

Kárász László vezető mentőtiszt a Szociális és Gyermekvédelmi Központban tartott előadást
A belső továbbképzésen negyvenkét munkatárs hallgatta meg Kárász László gyakorlati bemutatóval ötvözött előadását.

Megtudhattuk: "Az elsősegély célja: az élet megmentése, megakadályozni a további egészségkárosodást és elősegíteni a gyógyulást. Eredményes elsősegélynyújtás csak attól várható el, aki rendelkezik alapvető ismeretekkel, határozott, képes úrrá lenni saját és környezete ideges, sokszor pánikszerű hangulatán. Mindig csak a szükséges beavatkozásokat végezzük el, de azt tudásunkhoz mérten a legkorrektebben tegyük."

Az ember élete a kezünkben van, minden azon a "biológiai órán" múlik, ami lekorlátozódik 3 perce, míg a mentő a helyszínre nem ér.

A továbbképzés konkrét célja első sorban az újraélesztés ismereteinek felelevenítése, gyakorlása volt, a légzés, a keringés fenntartása, addig, amíg a mentőszolgálat a helyszínre nem érkezik. Melyek tehát a legfontosabb teendők, amelyeket el kell végeznünk haladék nélkül?

A beteget megfelelő testhelyzetbe kell hoznunk. (Természetesen különbség van a baleset, különösen a közlekedési balesetek és hirtelen fellépő rosszullétek között.)

Kárász László gyakorlati bemutatóval ötvözte előadását
A beteget megfelelő testhelyzetbe kell hoznunk.

Egy kis kitérőt tartottunk a munkánk során előforduló esetekre. Eljátszottuk azt az esetet mikor az ápoló éjszaka, egyedül tartózkodik az osztályon, és nincs segítsége.

Hogyan végzi el a krízis helyzetben a fiatal stabilizálását, míg a mentő a helyszínre nem érkezik. Az ambu babán gyakorlatban is elvégezhettük az újraélesztés protokollját. Ami sorrendben a következő a Mentők hívása után: A beteget, lefektetjük, megállapítjuk, van-e légzése és szívműködése? A légző mozgások általában jól láthatók a felszínes légzést is pontos megfigyeléssel lehet észlelni. A szívműködést legbiztonságosabban a nyaki ütőér kitapintásával állapíthatjuk meg. A nyaki ütőér a nyak középvonala mellett, (caarotis az u.n. "Ádámcsutka" mellett) általában jól kitapintható.

A Szociális és Gyermekvédelmi Központ munkatársai gyakorolhattak az Ambu-babán
A felszínes légzést is lehet észlelni, pontos megfigyeléssel, A légző mozgások általában jól láthatók. A szívműködést a nyaki ütőér kitapintásával állapíthatjuk meg legbiztonságosabban.

Be kell nézni a beteg szájába,(gézlap vagy zsebkendő segítségével ki kell húzni a nyelvét), van-e valamilyen idegen tárgy, étel, stb, amely esetleg elzárja a garatot, a légutakat? Ha igen meg kell kísérelni az eltávolítást, Ha nem észlelünk sem szívműködést, sem légzést haladéktalanul meg kell kezdeni a szívmasszázst és a lélegeztetést. A szívmasszást a mellékelt képeken, látható módon végezzük. Nyugodt erőteljes ütemes számolással 30 kompresszió (nyomás) után kell 2 levegő befúvást végezni. Nagyon lényeges megjegyezni a következőket. A kompessziót nem szabad abbahagyni míg a légzés és a keringés nem stabilizálódik.

Kárász László a szabályos újraélesztést mutatta be
Kárász László az Ambu-babán mutatta be az újraélesztést.

Alekszáné Sajben Erzsébet részlegvezető ápolótól megtudtuk: A mentőtiszt gyakorlati bemutatója után a gondozónők gyakorolták az Ambu-babán az újraélesztés szabályos kivitelezését. Jó volt látni, hogy a szabadnapon lévő munkatársak is bejöttek erre a továbbképzésre, és részt vettek a rehabilitációs csoport azon dolgozói is, akik nyáron táborba viszik a gyermekeket. Fontos ez, hiszen erre az ismeretre bármikor szükség lehet.

A szociális intézményegység dolgozói a szabályos újraélesztést, az Ambu-babán gyakorolták
A Szociális és Gyermekvédelmi Központ dolgozói az Ambu-babán gyakorolták a szabályos újraélesztést.

Köszönet illeti a jó előadásért Kárász László vezető mentőtisztet, és a belső továbbképzés megszervezéséért Szabóné Kocsis Mónikát. Jövőre ismét szeretnénk ezt a továbbképzést megszervezni.

Ez a továbbképzés mindenki javára válhatott, hisz az életben adódnak olyan esetek mikor egy ember élete függ a gyors beavatkozásunktól. Tapasztalatok azt mutatják adott szituációban az utca embere is mennyire talpraesett, tud lenni, ha embertársainkon kell segíteni. Nekünk, akik erre a hívatásra esküdtünk fel kötelességünk minden esetben a rászorultakon segíteni, legjobb tudásunkhoz híven helytállni, és becsületesen végezni munkánkat. Hisz számunkra "legfőbb érték az ember".

Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
Szociális intézményegysége
Dér Márta gondozónő